Gyors
Fizetéstől számított AKÁR 2 napon belül biztosítjuk az admin jogokat.
Többnyelvű
Magyar és angol nyelvű.
DIY minta
Legfontosabb DIY minta dokumentumot gratisként átadjuk.
Miért fontos?
Az Európai parlament és a Tanács (EU) 2019/1937 számú Visszaélés-bejelentési irányelve és számos egyéb jogszabály alapján a szervezeteknek visszaélés-bejelentési rendszert kell üzemeltetniük. Az elfogadott 2023. évi XXV. törvény értelmében érintettek köre.
2023. július 25-től érintettek köre
2023. december 17. napjától érintettek köre
A szabályozás CÉLJA, hogy HA visszaélést észlel valaki a munkahelyén, korunk kommunikációs csatornáinak sokszínűsége ellenére is nehéz helyzetbe kerülhet, ha ezt jelentené. Erre nyújt megoldást az anonimitást biztosító EU által előírt etikai forródrót.
Jogosan merül fel bárkiben a félelem, hogy esetleg retorzió éri, ha kiderül, hogy ő tette a bejelentést, vagy az is előfordulhat, hogy nem tudja, kihez fordulhat. A szabályozásnak az a célja, hogy átláthatóbbá váljon a szervezetek működése azáltal, hogy a munkavállalóknak és üzleti partnereknek lehetőséget biztosít az észlelt visszaélések bejelentésére. Ezt azzal éri el, hogy a visszaélést bejelentő személy és segítői számára biztosítja azt, hogy emiatt ne érhesse hátrány vagy megtorlás őket.
TELL US! szoftver
A TELL US! néven ajánlott szolgáltatással (magyar és angol nyelven is elérhető) az Ön szervezete teljes mértékben megfelel az előírásoknak. Javul az átláthatósága, az üzleti partnerei előtt is világos lesz, hogy Önnek érdeke a visszaélések kivizsgálása. A jogszabályi és üzleti elvárás a bejelentő személyek maximális védelme, mely lehetőséget biztosít számukra, hogy a tudomásukra jutott jogszabálysértéseket anonim módon hozzák a cégvezetés tudomására.
Demo videó
Jogszabályi rendeletnek megfelelő ANONIM visszaélés-bejelentési csatorna
Az EU visszaélés-bejelentési rendelete szerint köteles visszaélés-bejelentési rendszert kialakítani minden olyan szervezet, amely legalább 50 munkavállalóval rendelkezik, valamint olyan önkormányzat, amelynek több mint 10 ezer lakosa van. Szoftveres megoldásunkkal Ön teljes mértékben megfelel az EU-s és a hazai előírásoknak is. A TELL us szoftverben a szervezet tagjai, valamint a szervezettel kapcsolatban lévő külső partnerek jelenteni tudják a visszaéléseket és az anonimitásnak köszönhetően a bejelentő személye védve marad.
Automatizált bejelentés – egyenesen a kivizsgálóhoz
Bejelentés esetén egy előre meghatározott kivizsgálóhoz kerül a bejelentett észrevétel a szoftverben. A bejelentésről a kivizsgáló e-mailben is értesül. A beépített ügykezelési rendszer lehetővé teszi, hogy a kijelölt személy egyszerre tudja figyelni mind az egyedi ügyet, mind pedig kontextusban elhelyezni azt.
Szervezetre szabható megoldás
A bejelentési felületen található visszaélés-bejelentési kategóriák egyszerűen a szervezetre szabhatók. A szoftverünk biztosítja a kivizsgálóval való kommunikációt is a szoftveren keresztül. A szervezet visszaélés-bejelentési szabályzatát is közzéteheti a bejelentési oldal nyílt linkjén, így mindenki számára elérhetővé válhat a szervezeten belül. Vállalati logójának elhelyezésére is lehetőség van. A szoftver több nyelven is egy web alapú nyílt linken elérhető, minden elektronikai eszközön (laptop, PC, okostelefon, tablet) könnyen használható.
Anonim bejelentés, információbiztonság
Egyszerűen, átláthatóan és biztonságosan indítható bejelentés, akár bizonyítékok, fotók, csatolmányok feltöltésével. Új visszaélés bejelentésekor a rendszer egy egyedi azonosítót ad automatikusan, tehát az üggyel kapcsolatos mindenféle további kérdés a vizsgálat során a bejelentő személyének felfedése nélkül történik.
Szervezetre szabott struktúra
Amennyiben a szervezetnek több telephelye is van, lehetősége van megadni azokat és a bejelentő ki tudja választani, hogy hol történt az adott incidens.
GDPR - adatvédelem
A TELL us szolgáltatásban szereplő visszaélés-bejelentési szoftver az EU területén levő szerveren tárolja a bejelentéssel kapcsolatos adatokat, így a személyes adatokat. Nem kerülnek továbbításra harmadik országba és/vagy nemzetközi szervezet részére, és mindenben megfelel a személyes adatok védelmére és az adatbiztonságra vonatkozó hatályos uniós és hazai jogszabályi előírásoknak.
Statisztikák, export
A statisztikák kiváló döntés-előkészítő adatok, melyek alapján a szervezet vezetői helyes döntéseket tudnak hozni és látják a fókuszterületeket. A beállított szűrések alapján lehetőség van Excel exportra, mely segíti az egyedi kimutatások készítését.
Szolgáltatási csomag
Egyszerű használat
Mert a szoftver felületén a bejelentések könnyen és gyorsan megtehetők.
Anonim
A hagyományos bejelentési csatornákkal szemben (e-mail stb.) névtelen (anonim) bejelentések kezelésére is alkalmas szoftvert kínálunk az Ön részére.
Nincs adatkezelési teendő
Bejelentőt (ha az anonim) érintően nincs adatkezelési teendő.
Alacsony költségek
A szoftveralapú megoldásokat alacsony adminisztrációs költségek és felhasználóbarát alkalmazások jellemzik.
Bejelentővédelem
A bejelentővédelem az anonim bejelentés esetén teljes mértékben biztosított.
Automatikus visszajelzés
A bejelentésről automatikus visszajelzést küld a rendszer az incidenst kivizsgálónak és visszajelzést ad a kivizsgálás eredményéről a bejelentőnek.
Magas adatbiztonság
Az adatbiztonsági követelmények (felhőalapú szerver) sokkal jobban érvényesülnek a szoftver választásánál.
Elérhető szabályzatok
A szabályzatok (magatartási és etikai kódex, visszaélés-bejelentés rendje) könnyen elérhetők a nyílt linkes alkalmazások miatt.
Statisztikák
A bejelentésekről statisztikák, Excel exportok készíthetők, így lehetőség van a bejelentések folyamatos értékelésére és a szükséges intézkedések megtételére.
Egyszerű adminisztráció
Egyszerű (hatékony) adminisztációs- és ügykezelési lehetőségeket tesz lehetővé a visszaélés-bejelentési szoftverünk.
Szóban tett bejelentések kezelése
A szóban tett bejelentések is megtehetők, így egyetlen platform használható valamennyi visszaélés-bejelentésre.
Remek csomagban vállalkozására alakítva
Rendelje meg TELL US! szoftverünket a legjobb csomagajánlatban.
Quick easy
29.000Ft
+Áfa/hó
- szoftverhasználat korlátlan felhasználóval
- GRATIS DIY mintadokumentum*
- magyar nyelvű állandó support
- gyors
* Gratis DIY mintadokumentum: Etikai és üzleti magatartási szabályzat.